Szell� oson be az ablakon a v�r fok�n,
Bent �l egy t�r�keny elf le�ny
Nem is annyira le�ny, ink�bb �rett n�,
� nem m�s, mint Shenona, az elf hercegn�.
Felkel, a h�rf�hoz l�p, pend�ti a h�rokat,
Tudja, t�voli n�v�re szerette e dalokat.
Leemeli finom kez�t a h�rokr�l,
K�nnyeket t�r�l az egyre gyarapod� patakb�l
Szomor�an siratja n�v�r�t, a fogoly elfet,
Ki egy csat�ban az ellens�g karmai k�z� esett.
 Keserves mereng�sb�l egy fut�r menti meg:
 „�rn�m, ellens�g j�n, menjen a v�d�helyre!”
 „ez a v�d�hely, enn�l jobbat nem �p�tett senki m�g,
itt v�rom a hadat, hisz ez itt az Angyalmened�k.”
„ne most j�tsszon amazonosat Fens�g,
arra lesz id� b�ven m�g.”
„itt maradok, itt az otthonom,
s�t mit t�bb: k�t kezemmel �vom.
R�szt veszek a harcban, a csat�ban,
A dics�s�gben, a buk�sban.”
„de h�t �rn�m, nem is tud harcolni,
hogy k�v�n �gy �letben maradni?”
„arra ne legyen gondod, hozd az �jamat,
a mesterl�v�szek k�zt hasznos�tom magamat.”

 K�t nagy had n�z farkasszemet egym�ssal,
Az egyik honszeretettel, a m�sik becsv�ggyal,
T�mad�st f�jnak a k�rt�k, indul a had,
A t�mad� sereg r�gt�n megcsappan.
Nyilak rep�lnek c�lt nem t�vesztve,
A sereg sz�v�t megtizedelve.
A m�sik had is kem�nyen t�mad,
D�monokat k�ld, iszony� besti�kat.
Mire azonban a csillagok kigy�lnak,
Az elfek diadalmat ki�ltanak.
Megv�dt�k az �si v�rat, az orsz�g sz�v�t,
J� id�re elvett�k az ellens�g kedv�t.

 F�kly�s szob�ban �l az elf hercegn�,
Karj�b�l ny�l �ll ki, bizony, m�rgez�.
Szobal�ny mossa a sebet, de a n� int,
„hagyj magamra, v�rj odakint!”
a l�ny csak b�lint, s elt�nik,
a hercegn� lassan lenyugszik.
„megmentettem �seim v�r�t,
�gy hal�lomnak nem l�tom k�r�t.
V�lasztanak helyettem m�s kir�lyt
, Akiben t�bb a harci v�gy.”
Sz�ve lassul, szeme csuk�dik,
S a t�volb�l egy hang hallatszik:
„v�gre, h�gom, csakhogy haza�rt�l…”