Katana: A katananak (kard) különleges helye van a japán kultúrában és történelemben. Valójában nemcsak fegyverként tekintettek rá, hanem műtárgyként is. Mintegy ezer éves fejlődés és folyamatos jobbítás áll a japán kard története mögött. Az első kardokat még csiszolt kövekből készítették, de csakhamar tért hódított a bronz- és vasművesség kultúrája, amint az ázsiai földrészről a Japán-tengeren keresztül átkerült Japánba. A VI. században még hosszú és egyenes kardokat készítettek, a földön tökéletes harceszközök voltak, de lovak hátáról lehetetlen volt egyenes kardokkal harcolni. Ahogy a bronz helyet adott a vasnak, hasonlóképpen követte azt az acél. A VIII. században egy sajátos anyag, a puha mágneses vas és a kemény edzett acél keveréke terjedt el. Ez tette lehetővé a kardkovácsok számára azt, hogy a penge keménységét befolyásolhassák hosszanti irányba. A japán kohók azonban nem tudtak igen magas hőmérsékletet előállítani, ami csak kissé szivacsos szerkezetű acél előállítását tette lehetővé. Azért, hogy a minőséget mégis képesek legyenek javítani, a vasat egy speciális edzési technikával, sokszor ismételt kalapálással és hajtogatással hegesztették össze, és az így nyert laminált szerkezetű anyagban akár tízezer réteg is lehet. Ennek a folyamatnak két további előnye is volt; eltávolította a salakot és szennyező anyagokat a fémből, miközben erős és esztétikailag is gyönyörű fémeszközt eredményezett. Az ily módon nyert sajátos acél textúra az egyik legfontosabb jellemzője a japán pengének. Amint kiöntötték a nyersacélt, megkezdték a fém penge edzését majd élezését, fényesítését. Az edzési eljárás végül különösen kiváló minőségű pengeélet eredményezett. Az edzési mintázat a penge élén egészen sajátos és egyedi, még azonosításra is alkalmas. A XI. századra a japán kardok pengéje jellegzetesen görbült formájú lett, ez elsősorban a lóháton küzdő katonák kényelmét szolgálta. Később, a több évszázados polgárháborúk sorozata, a megnövekedett igények miatt a kardkészítés minőségi romlását eredményezte, gyakorivá vált a tömegtermelés. Végül az Edo-korszakban a kardkészítés ismét visszanyerte régi becsületét és fényét, újra megjelentek a finom díszítések, mivel több évszázados béke köszöntött be. Katana-t igazából békében hordták, illetve ha nem csatába készültek. A csatákban egy ennél nagyobb és nehezebb kardot hordtak, a Tachi-t, melyet élével lefelé, rövid zsinóron lógva hordtak az övükön. Ezzel szemben a Katana-t élével felfelé hordták, közvetlenül az övbe tűzve, hisz nagyon fontos volt, a kirántás sebessége. Ezzel a módszerrel egy mozdulatot megspóroltak, hisz előrántáskor az ív folytatásaként már tudtak is vágni. A Tachi esetében erre nem volt szükség, hisz a csata forgatagában csak általában csak egyszer vette elő, és csak egyszer tette el a kardot a harcos. A jellegzetesen hajlított ívnek az az oka, mert az egyenes kardok törtek, amikor lóról használták őket, a görbéket meg csak lovaglás közben lehetett jól használni. Ezért találták ki ezt a se nem igazán egyenes, se nem igazán görbe pengeformát. Az igazán minőségi kardokat csak a legjobb Kardmesterek készítették, hosszú évek kitartó munkájával. A Kard készítésének tudománya apáról fiura, Mesterről Tanítványra szállt. A régi Mesterek titkának egy részét csak nem régiben sikerült megfejteni, hála a modern anyagvizsgálati módszereknek, és a röntgennek. Az elkészült kardokat próbáknak vetették alá, amelynek bizony része volt az elítélt bűnözők kivégzése is. Az elítéltet egy homokbuckára kötözték, majd egyszerűen kettévágták. Ha a penge tökéletesen vágott, jó volt. A penge és a markolat egy anyagból készült, a markolatot később keményfával egészítették ki. A penge hossza általában 2 shaku volt. (1 shaku, kb. 31 cm.) A Katana-t ritkán hordták magában, szinte elválaszthatatlan kiegészítője volt a Wakizashi, azaz a rövid kard, amely kb. 1 shaku hosszúságú volt.

Bo: A Bo egy bot. Rokushakubo-nak is nevezik, (Roku=hat, Shaku= hosszmérték, kb. 30,5 cm) mivel 180-190 cm hosszúságú botról van szó. A Bo-nak hosszú történelme van, nagyon sok nép, nagyon régóta használja. Japánban nagyon magas szintre fejlesztették a használatát. A szerzetesek és a vándor kereskedők legkedveltebb eszköze volt. Nagy hossza miatt eredményesen lehetett használni, szinte bármilyen más fegyver ellen. Sokan nem is sejtik, hogy kis távolságnál, tehát közelharcnál is nagyon jól alkalmazható. Vastagsága 2-4 cm, keresztmetszete változó, de a kör keresztmetszetű a leggyakoribb, ezen felül az ötszög még a legelterjedtebb.

Bisento: A Bisento egy hatalmas pengével ellátott fegyver. Első ránézésre a Naginata jut eszünkbe róla, de még annál is nagyobb, és súlyosabb fegyver. Nagy tömegénél fogva alkalmas volt arra, hogy a középkori páncélt át lehessen vágni vele, de akár egy lovas felbuktatása is megoldható volt. Speciális mozgásformát dolgoztak ki a forgatására, hisz nem volt könnyű vele mozogni. Harcoknál külön része a seregnek képezte a Bisento alakulatot.

 Hanbo: Hanbo (San Shaku Bo) talán az egyik legősibb, és legegyszerűbb fegyver, hiszen egy kb. 1 méter hosszúságú botról van szó, melynek átmérője 3-4 cm.. A Roku Shaku Bo - vagy röviden Bo - egy kb. 180 cm hosszúságú bot (Roku Shaku: vagyis 6 shaku, 6x30,1 cm). A Han japánul fél, így a Hanbo a fél Bo-t jelenti. Használata lehet egyszerű, vagy bonyolult, nagyon sokrétű eszköz. Sok helyen fellelhető, még akkor is, ha nem vitték magukkal, hiszen sok mindent lehet Hanbo-ként használni, faágat, vasrudat stb. Csavarást, feszítést, nagyon sok technikát lehet vele végezni.

Jo: Nevezik Yonshaku-nak is. Fa bot, melynek hossza kb. 1,30 m. Gyakorláskor az ideális hossz a talajtól a vállig tart. Neve a japán Yon=4 , Shaku = hosszmérték /kb. 30,5 cm/ szavakból tevődik össze. Eredete szoros összefüggésben van a Bo Jutsu –val, de van, aki szerint eredetileg sétapálca. A Jo-t leginkább a kard elleni küzdelemre használták, a mérete is úgy van kialakítva. Ha a Jo mellé odateszünk egy átlagos hosszúságú Katana pengéjét, akkor láthatjuk, hogy pont annyival hosszabb a Jo, hogy két kézzel, egy vállszélességű fogással meg lehessen még fogni.

Bokken: vagy bokutoo A Bokken a katana fából készült változata. Nem vicc, meg is lehet ölni vele valakit! A kardforgatók nagyon sokáig szinte csak Bokken-el gyakorolnak, és még akkor is, amikor már mester szinten forgatják a Katana-t, sokszor előveszik a Bokken-t.. Hogy miért-e nagy lelkesedés iránta? Ennek több oka is van. Mikor a XIX. században betiltották Japánban a kard viselését, sok Mesternek nem maradt más választása, mint a fa változattal való gyakorlás. Másrészt mint fegyver sem utolsó. A hossza megegyezik a Katana-éval, viszont annál jóval könnyebb, hisz nem fémből van. Ebből eredően gyorsabban lehetett forgatni, hisz kisebb erő kellett a használatához. Igaz, hogy éle nincs, de ha megfelelően csapnak vele, könnyedén el lehet törni vele egy végtag csontot, vagy kulcscsontot, a koponyáról nem is beszélve. Japánban egy speciális fafajtákból készítik, a vörös-tölgyből (Akagi), a fehér tölgyből (Shiragashi), és az ében (Kokutan). Nevét a Boku (fa) és a Ken (kard) szóösszetételből nyerte.

 Kotachi: Ko = kicsi, tachi = kard, azaz kis kard. A kotachi úgyanúgy a párja volt a Tachi-nak, mint ahogy a Wakizashi a Katana-nak. Harcokban használták, és az obira felkötve hordták.

Kogatana: Jelentése: kis kard, de igazából ez egy zsebkés volt, közelharcra használva. A használata szinte teljesen megegyezik a tanto-jéval.

 Kobutan: A kubotan bizonyos értelemben igazi csemege. Csak nagyon kevesen ismerik, és tudják használni. Nem lett ismert, mert nem látványos fegyver, nem csinál füstöt, nem lehet vele kettévágni egy embert, összességében egy alattomos kis eszköz. Pont ezért nagyon hatásos... Anyaga általában fa, vagy fém. Mérete kicsi, kb. 10-15 cm, akkora, hogy a tenyérbe kényelmesen elférjen, hisz általában ott helyezkedik el. Rejtve marad, egészen addig, míg használatba nem kerül. Jelenlétét az ellenfél mindig előbb érzi meg, mint sem meglátná. Nagyon sokat ront a használhatóságán, ha előre tudatjuk az ellenféllel, mi is van nálunk. Ugyanez vonatkozik pl. a kés használatára is. A kubotan különösen ütéseknél, fogásoknál, dobásoknál jut szerephez, a hatásfokot kell növelnie. Ha valakit megütnek, vagy megragadnak, nem kellemes, de még rosszabb, ha mindezt egy hegyes fa-, vagy fémdarabbal teszik. Az idegpontok támadásánál is nagy szerepe van, nagyon fel tudja erősíteni a fájdalomérzetet.

Shuriken: shuriken-t aligha kell bemutatni bárkinek, hiszen arról a csillagalakú eszközről van szó, amely a 80-as évek ninja filmjeinek egyik állandó és kedvelt szereplőjeje volt. Persze a shuriken sem úszta meg, hogy ne terjesszenek butaságokat vele kapcsolatban, ugyan úgy, mint ahogy maguk a Ninja-k sem. Emlékszem, akkoriban mindenki szakértője volt ennek a fegyvernek, és tinédzserek százai, ha nem ezrei készítették a maguk szerint leginkább megfelelő; formájú és alaku shuriken-eket... Az egyik leggyakoribb tévedés, hogy halálos fegyvernek képzelték el, és a ninja-k rendkivül pontosan tudtak vele dobni, akár egy feldobott szilvába is beledobták. A shuriken csillag alakjánál fogva, gyorsan forogva száll a levegõben. Tehát nem valamelyik hegyével elõre dobták, hanem forgatva. Bárki kipróbálhatja, el tudja-e úgy dobni normálisan, hogy ne forogjon... Csak gondoljunk bele: ha ez így ment volna, akkor minek a többi hegy a csillag alakú shuriken-en?! Már pedig ha gyorsan forog, képtelenség kiszámítani, melyik hegyével, vagy egyáltalán heggyel elõre csapódjon be a célba, ugyanis a forgás a tengelye körül jóval gyorsabb, mint az elõre irányuló mozgása a levegõben! Tehát a forgó mozgás domináns, ezáltal a shuriken fürészelõ hatást vált ki, és nem szurót! Innentõl kezdve a szemüregbe való beledobás elég nagy butaságnak tünik. De van itt más is. Az anatomia. Nem véletlen, hogy a '94-es Rendõrségrõl szóló törvény a közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek azt a kést nevezi, amelyiknek a szuró, vagy vágó éle meghaladja a 8,5 cm-t. Ugyanis ez az a hossz, ami alatt nem lehet igazán komoly sérülést okozni az emberi testben. Persze vannak kivételek (pl. nyaki artériák) de ez az emberi testnek nagyon kis százaléka. A nemes szervek (szív, vese, máj, stb) a bőr felületétől 8-10 cm-re vannak, hisz közben van a ruha, maga a bőr, az izmok, inak stb. Most képzeljük el, hogy a 2-3 cm hegyhosszuságu shuriken milyen kárt tud okozni bennük. Semmilyet. A bőrt és az izmot tudja felsérteni, de azt is csak mértékkel. Hogy miért? Mert a shurikennek viszonylag kicsi a tömege. Márpedig a mozgási energia képlete szerint (1/2m-szer v négyzet) ha valaminek kicsi a tömege, akkor kicsi mozgási energiája is. Azt meg ne képzelje senki, hogy a shurikenjét majd pisztolygolyó sebességével fogja eldobni. A koponyacsont az emberi csontrendszer legerõsebb csontja. Nem véletlen, hogy az életben a profi orvlövészek nem a fejre lőnek. Egyrészt a fej sokat mozog, nehéz eltalálni, másrészt a koponyacsont képes eltéríteni még a lövedéket is, így sokkal több ember épült már fel fejlövésbõl, mint azt gondolnánk s be kell látni: a ninjak sem a koponyát célozták a shuriken-ekkel. Visszagondolva a shuriken nagyon kis tömegére, senki ne gondolja azt, hogy majd át fogja ütni a . Két fajta shuriken van, a csillag alakú és a bot alakú. A csillag alakú kb 10-15 cm átmérőjű, 1 mm, vagy annál is vékonyabb lemez. A bot alakú kb 15-20 cm hosszú fém tüske. Ennek az eldobása figyelmet, és gyakorlatot igényelt, hisz a tüske max 180 fokot fordul a levegõben Így csak kis távolságra (max 3-4 méter) használható. Viszont ha az embert üldözik, márpedig a ninjá-kkal elõfordult egy párszor, akkor nincs sem ideje, sem lehetõsége megállni, célozgatni, és megfelelõen dobni. Ezért találták ki a csillag alakút, mert az nem igényel pontos dobástechnikát, és bár nem okoz halálos sérülést, de azért feltartóztatja az üldözőket. A csillag alakúak nagyon sokfélére sikerültek, se szeri, se száma a különféle alakú, és nagyságú shurikeneknek. Egy másik felhasználási lehetõsége a közelharcban rejlik. Nagyon jól lehet alkalmazni ütéseknél, vagy akár dobásoknál is. Pl a dobásnál nem a ruhát ragadják meg, hanem a marokban tartott shuriken hegyét akasztják be az izomba, majd jön a dobás.

 Kusairfundo: Kusarifundo egy mindkét végén súllyal ellátott lánc. Gyakorláshoz alkalmazható egy nehéz kötél is, melynek végein egy-egy nagy csomó található. A Manriki-gusari hossza igen változó, 60 cm -tól egészen 4 m ig terjedhetett. Eredetileg ugyan kardok ellen fejlesztették ki, de végül a ninja-k használták a legelőnyösebben.

 Yari: Japán harci lándzsa. A szamurájok szúró, vagy dobófegyverként alkalmazták. Megjelenése: farúd (Bo), az egyik végén egy nagy, kés-szerű pengével. Az idők során többféle nagyságú, súlyú és formájú penge alakult ki. Hossza nagyon variábilis, elérheti akár a 2.50 m -t is, de gyakorláshoz a rendes Bo hosszúságot szokták.

 Kusarigama: A kusarigama egy speciális eszköz, csak nagyon kevesen értettek igazán hozzá. Alkalmazása sokszor hasonlít egy másik fegyveréhez, a kyoketsu shoge-hez. Maga a kusarigama (gama=sarló, horog) egy sarló alakú, rövid nyéllel ellátott fegyver, melyhez egy kb. 5 méter hosszú kötelet, vagy láncot kötöttek. A kötél végén nehezék volt, melynek szerepe több célú volt. Egyrészt a kötelet kellett forgatás közben egyenesen megfeszítve tartania, illetve a kötelet segítette dobáskor a célra juttatnia. A nehezék természetesen maga is veszélyes volt. A kötél szerepe is több oldalú volt. A nehezéket kellett célba juttatnia, emellett természetesen az ellenfél részleges, vagy teljes mozgásképtelenségét is előidézte. Ha a kötél helyett láncot alkalmaztak, akkor bár nehezebb volt cipelni, szállítani, használni, viszont alkalmassá vált akár egy kardcsapás elhárítására is. Nagy szakértelem kell a használatához, megfelelő alapok szükségesek hozzá. A kusarigama mérete is nagyon változatos volt. A sarló nagyságtól kezdve, egészen a hatalmas csata változatig mindenfélefajta formában és méretben használták.

Daito: Dai = nagy, to = kard, vagyis a nagy kard. A szamuráj kardkészlete kettő kardból állt (+ a tanto):a Daito-ból, és a Shoto-ból. (Sho = rövid). Az érthetőség kedvéért megjegyezném, hogy itt leginkább a kardok hossza a mérvadó, és a nem a típusa, hisz Daito-nak számított a Tachi, és a Katana is. A Tachi zsinóron lógott az obi-ról (öv) élével lefelé, és csatában használták nagy és erős kialakítása miatt. A Katana-t az obi-ba tűzve hordták élével felfelé, és nem csak ez a két kardtípus létezett... Tehát ebből is látszik, hogy a Daito leginkább egyfajta kategóriát (nagykard) jelentett.

 Jutte: Ninja-Pengetörő. A legenda szerint a kínai Chen Yuan Bin mester honosította meg Japánban a XVII. század folyamán, más források szerint a középkor Ninja -i már a XV. században használták a Jutte -t Az eredeti fegyvert (Jite) megváltoztatták, hogy rendszerbe állíthassa a Tokugawa-rendőrség, és alkalmazható legyen szamurájok Katana -i ellen, ugyanis ezeknek a rendőröknek nem állt jogukban megsebesíteni egy szamurájt. Ez azt jelentette, hogy egyetlen csepp szamurájvér sem folyhatott, de ugye egy csont eltörésekor nem folyik vér... A Jutte -val egy hatékony és hasznos fegyverhez jutott a kor rendőrsége. Gyakorláshoz használható egy farúd is, melynek hossza a földtől a gyakorló térdhajlatáig ér. Egy fogófelület, melynek hossza egy, másfél tenyérszélesség. A villának (Goku) olyan hosszúnak kell lennie, hogy egy Bokken -t, illetve egy lendülő kart meg lehessen akasztani vele. A fogó, markolófelület körültekerhető kötéllel is, mely jobb fogást biztosít. A Jutte egy régi fegyverből, a Jite -ból, egyfajta csatabárdból alakult ki. A Jite tulajdonképpen egy nehéz penge két vaspengével kereszt formában. Alkalmazása hasonló a Sai –villáéhoz.

 Kunai: A Kunai sokkal inkább volt munkaeszköz, mint fegyver, de természetesen ennek a használatára is megvolt a kidolgozott taktika, mozgásanyag. Egy átlag késtől abban különbözött, hogy attól jóval erősebb pengéje volt, ezáltal vastagabb és nehezebb is volt. Használták ásásra, feszítésre, faragásra, mászáshoz, és még sok mindenre, attól függően, mit hozott az élet. A markolat vége át volt fúrva, és abba egy rövid kötélkarika volt belefűzve, hasonlóan, mint napjainkban a modern túlélő késeken. De a Kunai kötelét nem a csuklóra, hanem a hüvelykujjra fűzték... A széles, erős penge alkalmas volt arra, hogy harc közben felfogják vele akár egy kard csapását is. Bár egyszerű eszköznek látszik, harc közbeni alkalmazása magas szintű mozgásanyagot igényel.

 Kyoketsu Shoge: Elég speciális eszköz. A repertoárja szinte kimeríthetetlen, legalább annyira volt eszköz, ming fegyver, így használták falmászáshoz, kötözéshez, buktatáshoz, stb is. Mint fegyver, nagyon veszélyes. A pengét a markolattal a bal kézbe fogva, a karikát a jobb kézzel a kötél által forgatva, bármikor hozzá lehet vágni az ellenfélhez a karikát, ami sokszor fémből készült, és igen nagyot tudott ütni. A karikát visszarántva újabb dobást lehet kivitelezni. Ha az ellenfelet sikerült megzavarni, akkor jöhet a kötözés, majd a penge... A Kyoketsu Shoge-t is lehet összehangoltan használni máseszközökkel, illetve más Kyoketsu Shoge-kkal, akkor a hatás teljesen átütő.

Metsubishi: A metsubishi szintén kedvelt eszköze volt a ninja-filmeknek. Tulajdonképpen egyfajta porról van szó, amelyet viszont nagyon sokrétűen tudtak használni. Készítettek villanó, vakító, durranó, füstképző és még nagyon sokfajta port a középkor ninja-i. Különösen a puskapor feltalálása és Japánba kerülése után alakult ki nagyon széles skálája az effajta eszközöknek. A kezdetekben finom szemcséjű porokat, pl. rizsport használtak arra, hogy az ellenfelet meglepjék. Ennek az eszköznek nincs igazi károkozó hatása, még megsebesíteni is nehéz lenne vele bárkit. Viszont nagyon alkalmas figyelemelterelésre, meglepetésre, akár napjainkban is. Régen dióhéjba, kifújt tojásba, vagy egyszerűen papírba csomagolva használták, napjainkba sokkal jobb eszközöket is lehet találni erre a célra. Persze vannak elegánsabb módszerek is, pl. amikor a porral egy kis nedvességet szívatnak fel, és ebből golyókat formáznak, majd ezt dobják az ellenfélre. Ismert az a technika is, amikor a port a kard hüvelyébe rejtik el, és a kard előrántásakor szórják ki belőle nagy ívben. A puskapor térhódításával megjelentek a repertoárban a puskapor lehetőségeit kihasználó módszerek is. A robbanó, durranó eszközöknek külön tudománya volt, a metsubishi csak érintette ezt a területet, megmaradt egyszerű figyelemelterelő eszköznek.

Shoto: A szamuráj kardkészletéből a kisebbik kard. Sho = rövid, to = kard. A hossza általában 1 Shaku volt. (1 Shaku kb. 30,5 cm.) A kardkészlet másik darabját Daito-nak nevezték.

 Tanto(o): A Tanto, vagyis a kés, minden idők egyik legveszélyesebb kézifegyvere. Veszélyessége sokszor túlszárnyalja a lőfegyverekét, főleg kis távolságon alkalmazva. Könnyen rejthető, könnyen beszerezhető. Nagyon gyorsan használható, 5 méteren belül bármelyik kézi lőfegyver ellen szinte 100%-os győzelmet biztosít. Persze csak akkor, ha sikerül váratlanul támadni. A kések mérete, fajtája nagyon sokrétű, ebből kifolyólag használatuk is nagyon változatos. Sok szakértő két részre osztja a késeket, a közelharcbani alkalmazásuk alapján, nevezetesen támadó és védekező késekre.

Wakizashi: Neve szó szerint annyit jelent, mint az öv kísérője. A szamurájok rövid, könnyű hajlított kardja. Pengehossza általában 1-2 Shaku, a katana mellet főleg békeidőben hordták.

Nundzsaku: a ninja fegyver: egy lánc, a végén két bottal, ez leegyszerűsítve.