|
Az 1970-es évekre nyúlik vissza a vita a Szfinx és az esőzések témájbáan, amikor John Anthony West, egy független kutató tanulmányozta R. A. Schwaller de Lubizc francia matematikus és szimbolitsa művét, a Szent Tudomány című könyvet. A könyv olyan szélsős éges időjárásokkal foglalkozik, melyek kihatnak az archeológiára is: az író szerint utoljára ilyen hatalmas esőzések utoljára 12 ezer éve sújtották Egyiptomot.
Az író szerint egy nagy civilizációnak kellett itt virágoznia, mielőtt a roppant árvíz végigsöpört Egyiptom földjén. A kőbe vésett szfinx ekkor már létezett- legalábbis a tudós szerint, ugyanis a szfinx teljes, oroszlánszerű testén (kivéve a fejet) megfigyelhetjük a víz nyomait.
Ez persze szöges ellentétben áll az egyiptológusok nézetével: tanulmányai nk során talán mi is úgy tanultuk, hogy a szfinx Hafré fáraó nagy műve, és a piramisépítések korában keletkezett.
West elsősorban még abban hivatkozott a könyvre, hogy Schwaller végzett geológiai kutatásokat is, melyek gyakorlatilag igazolják egy korábbi, hatalmas és virágzó civilizáció létezését, amely így évezredekkel megelőzte az összes többi népet.
Az egyiptomi éghajlat régen nem volt száraz, és ciklikusan termékeny a föld, méghozzá a legutolsó jégkorszak végénél, ezt általában i.e. 15 000-re datálják, és a Nílus utolsó, hatalmas áradása i.e. 10 000-ben lehetett. A Szfinxen megtalálható a víz eróziójának nyoma(a gizai nekropolisz többi építményére ez nem igaz.), tehát a Szfinxnek ekkorül kellett épülnie, vagy korábban. Az egyiptológusok szerint a szél és a homok nyoma az csak, de ez csak a tudatlanoknak elég- az igazi geológusok tudják, hogy a szél és a homok nem ilyen jellegű nyomokat hagy.
Azonban később elimserték, hogy valószínűleg nem áradás okozta, mert rettentő nagy áradásnak kellett volna ahhoz lennie, hogy ilyen magasságba öntse el a víz a Szfinx testét. Tehát nem áradások voltak, hanem esőzések.
1989-ben West felvette a kapcsolatot Robert Schoch-hal, aki köztiszteletben álló geológus, sztatigráfus és paleontólógus. Szakterülete a professzornak az olyan puha kőzetrétegek eróziója, mint a Szfinxé.
1990 –ben a professzor ellátogatott a piramisokhoz, és ugyan nem tudott nagyon közel kerülni a Szfinxhez, de a kilátóból is tökéletesen meg tudta állapítani, hogy úgy fest, mintha víz koptatatta volna meg a Szfinx testét. Az is egyértelmű volt számára, hogy a máló tényező nem árvíz, hanem csakis esőzés lehetett.
Hosszú időbe telt, mire a vizsgálatra benyújtott kérvényt elfogadták. A vizsgáló csapatba többek között három geológus, egy óceánkutató, egy filmes , de még egy fényképész is helyett kapott a professzor mellett, két utóbbi az adatrögzítés céljából.
Az első érdekes eredmény Dobeckit-től származott(geológus), aki szeizmografikus méréseket folytatott. A kifinomult műszerek többször jeleztek üregeket a mancs alatt. Az egyik ilyen üreg 9x12 m, 5 m mélyen fekvő üreg, ami tekintve, hogy téglalap alakú, aligha lehet természetes eredetű.
Ekkor jött azonban a hidegzuhany Dr Zahi Hawass valósággla kirugdalta a csapatot a területről: szerint ugyanis csak egy szen zációhajhász filmes fogás akart lenni az egész.
De sikerült elég “bizonyítékot” találni. A pal eoklimatológusok megerősítették a tényt, hogy az ilyen nagymértékű esőzések már jóval i.e. 2500 előtt (a feltételezett építés) befejeződtek. Kimutatták, hogy a legkonzervatíbb esetek is csak i.e. 7000 és i.e. 5000 köré tudják beszorítani az eróziós nyomok korát. Ekkor azonban az egyiptológusok szerint csak primitív emberek éltek itt: vadásztak, halásztak, tengődtek, de nem építkeztek.
Érdekes módon, azóta az egyipt omi régészeti társaság nem adott engedélyt más geológiai kutatásra- pedig csak az lehetne döntő. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
