A szent uralmak beszédes neve - véleményem szerint - egy bizonyos leküzdhetetlen és a földi dolgokhoz való minden lesüllyedéstől mentes feltörekvést érzékeltet. Ez az uralom semmiképp nem hajlik semmiféle zsarnoki torzulásra, és szabad lényekhez illőn hajthatatlan uralkodóként fölötte áll mindennek, ami megalázó szolgaságot teremt. Nem enged semmiféle lankadásnak és mentes minden torzulástól; szüntelenül az igazi uralom és minden uralkodás ősforrása felé törekszik, és az Ő tökéletes hasonlóságára igyekszik képessége szerint átalakulni és jóságosán átformálni azt is, aki a rangsorban utána következik. És nem fordul semmi látszólagos dolog felé, hanem teljességgel az igazi Lét felé, s lehetősége szerint részesedik az uralom ősforrását jelentő örök istenképiségben.

A szent erők neve - véleményem szerint — férfias és hajthatatlan bátorságot jelent minden istenképi tevékenységünkben. Ez nem enged meg semmi gyengeséget az isteni megvilágosítások befogadásában, hanem hatékonyan vezeti őket Isten utánzására, és semmiféle férfiatlan puhaságból nem hagy fel istenképi mozgásával, hanem rendületlenül a lényegfeletti, erőt alkotó erőre tekint, és - amennyire teheti - ennek erőt sugárzó képmásává válik. Felé fordul hatalommal, mint az erő ősforrása felé; az alacsonyabb rendek felé pedig istenszerűen és erő-ajándékozóként ki is lép magából.

A szent hatalmak neve, akik különben az isteni uralmakkal és erőkkel állnak egy szinten, az isteni adományok jól rendezett, harmonikus, keveredés nélküli befogadásának képességét jelenti, és világfeletti, szellemi hatalmuk rendezett szilárdságát, mely a hatalomból fakadó erőket nem fecsérli zsarnoki önkénnyel alacsonyabbrendű javakra, hanem szép rendben tör előre leküzdhetetlenül az isteni valóság felé, és ide emeli jóságosan a nála kisebb rangú szellemeket is. Amennyire szabad, ezeket is hasonlóvá teszi minden hatalom hatalmassá tevő ősforrásához, s hatalmat adó erejének harmonikus rendje szerint - amennyire lehetséges - tovább is sugározza ezt az angyalokra.

Ezeknek az istenszerű tulajdonságoknak a birtokában a mennyei szellemek középső rendje az előbb vázolt módon megtisztul, megvilágosul és tökéletessé válik annak az ősisteni megvilágításnak a hatására, melyet az első rend ad át neki mint másodiknak, és amely azután ennek a második rendnek a közvetítésével másodlagos formában terjed tovább.

2. Azt a hírt, amely a Szentírás szerint az egyik angyal közvetítésével jut el a másikhoz, bizton tekinthetjük a messzeségből történő és a másodrendű lények felé haladtában elhomályosuló beavatás szimbólumának. Amiképpen szent beavatásaink ismerői szerint az isteni fénnyel való közvetlen töltekezés tökéletesebb, mint a más lények által közvetített isteni látomásokban való részesülés, ugyanígy - azt hiszem - a közvetítő által beavatottakénál világosabb azoknak az angyali rendeknek a közvetlen részesedése, akik elsőként tartanak Isten felé. Ezért nevezi a mi papi hagyományunk is a legfőbb angyalokat az alacsonyabbrendűeket megtisztító, megvilágosító és tökéletesítő erőknek, hiszen ez utóbbiak általuk emelkednek fel minden létező lényegfeletti őselvéhez, és általuk részesülnek - amennyire képesek - minden beavatás ősforrásának megtisztító, megvilágosító és tökélétesítő működésében.

Mert minden rend isteni ősforrásának egyetemes érvénnyel, isteni módon rendelt törvénye, hogy a második rend tagjai az első közvetítésével részesüljenek az ősisteni megvilágosításokban. És úgy fogod találni, hogy ezt gyakran kinyilatkoztatták a szent szerzők is. Abban az időben, midőn Izraelt Isten atyai embereszeretete büntetve a szent megváltásra nevelte, és kiszolgáltatta a bosszúálló és kegyetlen népeknek, majd pedig gondviseltjeinek a jobb útra való teljes megtérése miatt ki is szabadította őket a fogságból, és kegyesen visszavezette régi jólétükbe, akkor az egyik szent szerző, Zakariás egy angyalt látott az elsők közül, akik - gondolom - Isten körül állnak (mert az angyal név, mint mondtam, mindnyájuk számára közös). Látta, hogy az angyal épp “vigasztaló igéket" kap közvetlenül Istentől, aztán egy másik angyal tűnik fel, aki az alárendeltek közé tartozik, és az elsőnek elébe siet, hogy átvegye a megvilágosítást és részesüljön benne, majd az első angyal mint hierarchia beavatja a másikat az isteni végzésbe, meghagyván neki, beavatásként közölje a szent szerzővel: Jeruzsálemet ismét nagy sokaság fogja dúsan benépesíteni." Egy másik szent szerző, Ezekiel pedig azt mondja, hogy ezt a törvényt maga a kerubok fölött trónoló, minden dicsőséget felülmúló Istenség hozta szentségesen. Mert mikor, mint mondtuk, Izraelt, atyai emberszeretetből, nevelésével a javulás útjára térítette, isteni igazságosságában úgy ítélte helyesnek, hogy az ártatlanokat elkülönítse a bűnösöktől. Ebbe a végzésbe a kerubok közül elsőnek az az angyal nyer beavatást, akinek csípőjét zafir övezi, és hierarchikus méltósága jeléül hosszú ruhát visel. A többi angyalt pedig, aki bárdot hordoz, minden rend isteni őselvének parancsából az előbbi angyalnak kell beavatnia ebbe az isteni döntésbe. És ennek az egynek parancsolja, hogy menjen Jeruzsálembe és jelölje meg az ártatlanok homlokát; a többihez pedig így szól: Járjátok be nyomában a várost, és sújtsatok le, ne tekintsetek az irgalomra; azokhoz azonban, aki a homlokán viseli a jegyet, ne közelítsetek!" Arról az angyalról mit mondjunk, aki Dánielnek azt kiáltotta: “Az ige kibocsáttatott", vagy arról, aki “a kerubok közül elsőként kapta a tüzet"? Vagy arról a jelenetről, ami még ennél is erősebb bizonyíték az angyalok szép rendjére, miszerint a kerubok a tüzet annak a kezébe teszik, aki szent stólát visel? Vagy arról az angyalról, aki a legistenibb Gábrielt hívta, és azt mondta neki: “Magyarázd meg neki a látomást"? Vagy mindarról, amit a szent szerzők a mennyei hierarchiák istenképi szép rendjéről mondtak? A mi hierarchiánk rendje, lehetőség szerint ehhez hasonlóvá válván, mintegy képmásként el fogja nyerni az angyali szépséget, mert az rányomja bélyegét, és felemeli minden hierarchia lényegfeletti rendező elvéhez.

IX.

1. Hátra van még, hogy szentül szemléljük azt a rendet, mely az angyali hierarchiák közt az utolsó, és az istenképi fejedelemségekből, arkangyalokból és angyalokból áll. Először is, úgy hiszem, azt kell elmondanom, amennyire tudom, hogy milyen kinyilatkoztatást tartalmaznak a nekik adott szent nevek. Mert a mennyei fejedelemségek neve istenképi, fejedelmi és vezéri méltóságukat jelenti, melyet a fejedelmi hatalomhoz tökéletesen illő szent rendben gyakorolnak, továbbá a Fejedelmek Fejedelméhez való teljes odafordulásukat, és azt, hogy a többieket is fejedelmi módon vezetik. Végül azt is jelenti, hogy amennyire tudják, magukra öltik a fejdelemség őselvének képét, és a fejedelmi hatalmak harmonikus rendje által kinyilatkoztatják a lényegfeletti rendező elvet.

2. A szent arkangyalok egyenrangúak a mennyei fejedelemségekkel, ugyanis ezek ketten és az angyalokkal együtt egyetlen hierarchiát és rendet alkotnak. De mivel nincs olyan hierarchia, mely ne állna első, középső és utolsó erőkből, az arkangyalok szent rendje a hierarchiában elfoglalt közbülső helyzete folytán egyaránt részesedik a két szélsőségben: egyszerre vannak közös tulajdonságai a szentséges fejedelemségek és a szent angyalok rendjével is. Az egyikkel azért, mert fejedelmi módon fordul a lényegfeletti ősforrás felé, s amennyire képes, utánozza, és az angyalokat az ő harmonikus, rendezett láthatatlan vezetése szerint egyesíti. A másikkal pedig azért, mert ő is a tolmácsok rendjébe tartozik, mivel az ősisteni megvilágosításokat az első erők közvetítésével hierarchikusan befogadja, s jóságosán meghirdeti őket az angyaloknak, s az angyalok közvetítésével a mi tudomásunkra hozza, mégpedig az isteni megvilágosításokban részesülők mindegyikének alkalmassága szerint.

Az angyalok - mint már mondtuk - kiteljesítik és lezárják a mennyei szellemek valamennyi rendjét, mert a mennyei lények közül legalacsonyab fokban birtokolják az angyali mivoltot, és közelebb állnak hozzánk. Az angyal (küldött) név jobban illik rájuk, mint a magasabb szellemekre, mert hierarchiájuk nyilvánvalóbb működésben is áll és jobban érintkezik a mi világunkkal. Azt kell tehát gondolnunk, hogy az úgynevezett legfelső rend, minthogy elsődlegesen közeledik a Titokhoz, titokzatosan beavatja a másodikat; a második pedig, mely a szent uralmakból, erőkből és hatalmakból áll, a fejedelemségek, arkangyalok és angyalok hierarchiáját vezeti, működése az elsőnél nyilvánvalóbb, de az utána következőnél titokzatosabb, végül a fejedelemségek, arkangyalok és angyalok kinyilatkoztató rendje tagjainak kölcsönös közvetítése által az emberi hierarchiákat irányítja, hogy fokozatos rend szerint valósuljon meg az Istenhez való felemelkedés, a megtérés, a közösség és az Istennel való egyesülés, s ugyanígy az Istenből való kisugárzás is, mely jóságosán megadatik minden hierarchiának, és meglátogatja őket, hogy a legszentebb harmóniában közösségre lépjen velük. Ezért bízta az isteni kinyilatkoztatás az angyalokra a mi hierarchiánkat, hiszen Mihályt a zsidó nép fejedelmének nevezi, más angyalokat pedig más népek fejedelmeinek. Mert a Magasságbeli “a népek határait Isten angyalainak száma szerint állapította meg" .

3. Ha pedig valaki megkérdezné, hogyan lehetséges, hogy egyedül a zsidó nép vezettetik el az ősisteni megvilágosításokhoz, azt kell válaszolnunk, hogy az nem angyalok által helyesen gyakorolt felügyeletet kell okolnunk azért, hogy a többi népek hamis istenekhez tévedtek, hanem magukat a népeket, mert saját hajlamukat követve tértek el az Istenhez vezető egyenes útról, és önző elbizakodottságuknak megfelelően azt imádták, ami számukra isteninek tűnt. Sőt az írás tanúsága szerint még a zsidó néppel is ez történt. Ezt mondja ugyanis: “Elvetetted Isten ismeretét, és szíved szerint jártál." Életünk ugyanis nincs alávetve a szükségszerűségnek, és az isteni gondviselés alatt álló emberek szabad akarata nem homályosítja el a gondviselésszerű megvilágosítások isteni fényét, hanem lelki szemeink alkalmatlansága a hibás. Ez vagy lehetetlenné tesz minden részesedést az atyai jóság túláradó fényajándékában, mely így a szem ellenállása folytán átadhatatlanná válik, vagy egyenlőtlenséget idéz elő úgy, hogy az egyes emberek kissé vagy nagyon, homályosan vagy ragyogóan részesülnek az önmagával mindig azonos, túláradó, egyetlen és egyszerű eredeti sugárban. Mert nem idegen istenek kormányozták a többi népeket sem, akik közül mi is felemelkedtünk az ősisteni fény mindenki előtt kitáruló, mérhetetlen és gazdag óceánjához, hanem mindennek egyetlen őseivé, és ehhez vezettek el az egyes népek kormányzó angyalai mindenkit, aki követte őket. Melkizedeket valóban istenszeretőnek kell tekintenünk, nem hamis istenek, hanem a valóban létező, magasságos Isten főpapjának. Hiszen az isteni titkok ismerői nem csupán Isten barátjának nevezik, hanem papnak is, hogy világosan kifejezzék minden okos ember számára, hogy nem csupán megtért az igaz Istenhez, hanem igazi főpapként másokat is az igaz és egyetlen ősistenséghez vezetett.

4. Még arra is szeretnélek emlékeztetni téged, aki ismered a hierarchiát, hogy a fáraóval Egyiptom őrzőangyala, Babilon uralkodójával pedig a babiloniak angyala közölte látomásban a mindenre kiterjedő Gondviselés és Uralom gondoskodását és hatalmát, és az igaz Isten szolgái vezetői lettek ezeknek a népeknek, miután a látomások értelmét Isten angyalok által kinyilatkoztatta Dánielnek és Józsefnek, ezeknek az angyalokhoz közel álló szent férfiaknak. Hiszen egy az őselve mindennek és egy a gondviselés, és semmiképpen sem hihetjük, hogy az ősistenség csak a zsidók vezetését kapta osztályrészül, a többi népek élén pedig az ősistenséggel egyenrangú vagy vele ellenkező angyalok vagy más istenek állnak. Amit a Szentírás mond, azt ebben a szent értelemben kell venni, nem pedig úgy, hogy Isten más istenekkel vagy angyalokkal megosztotta rajtunk, embereken gyakorolt hatalmát, és Ő maga Izraelnek jutott osztályrészül törzsfőnökként és vezérként, hanem úgy, hogy a Magasságosnak ugyanaz az egyetlen, egyetemes gondviselése az összes népet üdvözítő szándékkal rábírta saját angyalainak fölfelé irányító vezetésére, de mind közül szinte csak Izrael fordult az igazi Úr fényajándéka és megismerése felé. Ezért mondja az isteni ige annak érzékeltetésére, hogy Izrael saját magát jelölte ki osztályrészül az igaz Isten tiszteletére: “Izrael lett az Úr osztályrésze." De azt is kifejezi, hogy Izraelt is, ugyanúgy, mint a többi népet, a szent angyalok egyikére bízta, hogy általa ismerje fel minden dolog egyetlen, legfőbb okát. Ezért Mihályt mondja a zsidó nép fejedelmének, és ezzel világosan arra tanít, hogy egy az egyetemes Gondviselés, és ez lényegfeletti módon felülmúl minden látható és láthatatlan hatalmat. Mindazok az angyalok pedig, akik az egyes nemzeteket kormányozzák, mint igazi őselvükhöz, Őhozzá emelnek föl teljes erejükkel mindenkit, aki önként követi őket.

X.

l. Tehát arra az eredményre jutottunk, hogy az Isten körül álló szellemek legelőkelőbb rendjét minden beavatás ősforrásának ragyogása avatja be hierarchikusan azzal, hogy közvetlenül Hozzá emelkedik fel, és az ősistenség titkosabb és ragyogóbb fényajándékától tisztul meg, világosul meg és válik tökéletessé. Azért titkosabb ez a fényajándék, mert szellemibb, jobban egyszerűvé tud tenni, és jobban egyesít, és azért ragyogóbb, mert elsőként adatik, elsőként ragyog fel, átfogóbb és bőségesebben árad a rendbe, hiszen ez a rend a legáttetszőbb. És ez az első vezeti el hiearchikusan annak erejéhez mérten a második rendet, a második a harmadikat, a harmadik pedig a mi saját hierarchiánkat a szép rend őselvének ugyanazon végzése szerint, isteni harmóniában és arányosságban, minden rend kezdet előtti kezdetéhez és végső határához.

2. A mennyei szellemek mind kinyilatkoztatói és hírnökei azoknak, akik előttük állnak a rangsorban. A legkiválóbbak magát a Mozgatót, Istent nyilatkoztatják ki. A többiek erejükhöz mérten azokat a szellemeket, melyeknek Isten a mozgatója. Az egyetemes és lényegfeletti harmónia annyira gondoskodott minden értelmes és szellemi lény szent és szép rendjéről és szabályszerű felemelkedéséről, hogy minden egyes hierarchia számára is szent rendfokozatokat állapított meg. Ezért úgy találjuk, hogy minden hierarchia első, középső és végső erőkre oszlik. De a szorosabb értelemben vett rendek mindegyikében is ugyanezek szerint az isteni harmóniák szerint állapított meg különbségeket a gondviselés. Ezért mondják a szent szerzők, hogy még a legistenibb szeráfok is “egymásnak kiáltanak." Ezzel, azt hiszem, azt akarják világosan kifejezni, hogy az első angyalok átadják a következőknek az Istenről szóló tudást.

3. Tegyük hozzá még azt is - és nem ok nélkül -, hogy minden mennyei és emberi szellem önmagában ugyanúgy első, középső és utolsó rendekkel és erőkkel rendelkezik. Ezek arányosan nyilatkoznak meg azokkal az említett sajátos felemelkedésekkel, melyeket az egyes rendek szerinti hierarchikus megvilágosítások okoznak, és ezeknek megfelelően válik ki-ki részesévé -amennyire szabad és lehetséges a számára - a minden tisztaságot felülmúló Tisztulásnak, a túláradó Világosságnak és a minden tökéletesítő beavatást felülmúló Tökéletességnek. Mert semmi sem tökéletes önmagától, és senkinek sem felesleges a tökéletesítés, csak annak, aki önmagában tökéletes, és megelőz minden tökéletességet.

XI.

1. Ezek után a meghatározások után érdemes elgondolkoznunk azon is, miért szoktuk az összes angyali lényeket együttesen mennyei erőknek hívni. Mert nem mondhatjuk, mint az angyalok esetében, hogy a szent erők rendje valamennyi közül az utolsó. Az utolsók szent megvilágosulásaiban részesek a fölöttük lévő lények rendjei. Viszont az utolsók semmiképp sem erre való tekintettel hívják az összes isteni szellemeket égi erőknek.

Semmi esetre sem nevezik őket szeráfoknak, trónusoknak és uralmaknak, minthogy az utolsók nem rendelkeznek a magasabbrendűek egyetemes tulajdonságaival. Márpedig az angyalokat és a rangsorban az angyalok előtt álló arkangyalokat, fejedelemségeket és hatalmakat, akiket az isteni ige az erők mögé helyezett, gyakran nevezzük a többi szent lényekkel együtt közös névvel mennyei erőknek.

2. Mégis azt állítjuk, hogy semmiféle keveredést nem okozunk az egyes rendek tulajdonságaiban, mikor mindegyikre közösen alkalmazzuk a “mennyei erők" megnevezést. Mivel a rájuk vonatkozó világfeletti értelem az összes isteni szellemekben három dolgot különböztet meg: lényeget, erőt és működést, így valamennyiüket vagy néhányukat megkülönböztetés nélkül mennyei lényegeknek vagy mennyei erőknek hívjuk, ezt úgy kell felfognunk, hogy körülírással nevezzük meg őket, akikről éppen szó van, a mindegyikükben meglévő lényeg, illetve erő alapján, s ezzel nem tulajdonítjuk az általunk már pontosan megkülönböztetett rendnek, a szent erőknek magasabbrendű sajátosságát a sokkal alacsonyabbaknak is, amivel felborítanánk az angyali karok szigorú rendező elvét. Mert az általunk többször és helyesen előadott tétel szerint a magasabb rendek maguk is birtokolják - magasabb fokon - alárendeltjeik szent tulajdonságait is, ám az utolsók korántsem rendelkeznek a náluk előkelőbbek minden kiváló sajátosságával, mivel az elsődleges megvilágosításokat az első rendek közvetítésével részlegesen kapják befogadóképeségük arányában.

XII.

1. Még egy másik kérdés is felmerül azok számára, akik szeretnek elmélkedni a mélyértelmű igéken: ha az alacsonyabbrendűek nem részesülnek a felettük állók tulajdonságainak teljességében, akkor a mi hierarchiánk főpapját hogyan nevezheti a Szentírás a “mindenható Isten angyalának?"

2. Ez az elnevezés szerintem nem ellenkezik az előbb kimondott tétellel. Azt állítjuk ugyanis, hogy a felsőbb rendek teljes és kiváló ereje hiányzik az alacsonyabbakból, mert csak korlátozottan és alkalmasságuk mértéke szerint részesülnek belőle a valamennyiükre kiterjedő harmonikus és egybekapcsoló közösség révén, így a szent kerubok rendje magasabb tudással és ismerettel rendelkezik, az utánuk következő lényegek rendjei viszont, bár szintén részesülnek a tudásban és az ismeretben, mégis a kerubokhoz képest alacsonyabb és korlátozottabb mértékben. A tudásban és az ismeretben való részesülés általában minden istenképi szellemi lény közös tulajdonsága; az viszont, hogy ez közvetlenül és elsődlegesen vagy másodlagosan és közvetve történik, már nern közös tulajdonságuk, hanem kinek-kinek a befogadóképessége határozza meg. És ezt minden tévedés veszedelme nélkül állíthatjuk az összes isteni szellemekről is, mert amint az első szellemek magasabb fokon rendelkeznek alárendeltjeik szent tulajdonságaival, ugyanúgy az utolsók is birtokolják a fölöttük állókét, csakhogy nem egyenlő, hanem alacsonyabb fokon. Azt hiszem tehát, hogy nem helytelen, ha a Szentírás a mi főpapunkat is angyalnak hívja, hiszen a maga erejéhez mérten ő is részesedik az isteni dolgok magyarázásának angyali hivatalában, és amennyire embernek lehetséges, az övékhez hasonló kinyilatkoztatói rangra emelkedik.

3. Látni fogod azonban, hogy az isteni ige isteneknek nevezi a fölöttünk lévő mennyei lényegeket éppúgy, mint a közülünk való szent embereket, akik legjobban szeretik az Istent. Noha a titkos ősistenség lényegfeletti módon különbözik mindentől, és fölötte áll mindennek, s a létezők közül semmit sem lehet tulajdonképpeni és teljes értelemben Hozzá hasonlónak nevezni, mégis minden, ami a szellemi és értelmes világban erői szerint tökéletesen a Vele való egyesülés felé fordult, és amennyire lehetséges, szakadaüanul isteni megvilágosításai felé tart, a teljes erőből való istenutánzás alapján ha szabad így mondnunk - méltó az isteni névre.

XIII.

1. Vizsgáljuk meg legjobb tudásunk szerint még azt is, miért mondja az írás, hogy az egyik prófétához egy szeráf küldetett. Zavarba jöhetnénk amiatt, hogy nem az alárendelt angyalok egyike, hanem éppen az tisztítja meg a prófétát, aki a legelőkelőbb lényegek közé tartozik.

2. Egyesek ugyan azt mondják, hogy az összes szellemek említett közössége alapján nem az első, Isten körül álló szellemek egyikéről mondja az ige, hogy a próféta megtisztítására érkezik, hanem az egyik, vezetésünkkel megbízott angyalt, mint a próféta megtisztításának szent végrehajtóját említette a rokonértelmű szeráf névvel, mivel az a szövegben említett bűnöket tüzes izzással törölte el, és a megtisztított prófétát az Isten iránti engedelmességre gyújtotta. Ezért - mondják -, az igék csak általában beszéltek a szeráfok egyikéről, és nem azokról szóltak, akik Isten körül állnak, hanem a nekünk kijelölt megtisztító erők egyikéről.

3. Egy másik magyarázó viszont egy éppen nem alkalmatlan megoldást adott nekem a szóban forgó ellenvetésre. Azt mondta ugyanis, hogy az a nagy személyiség -bárki volt is az az angyal, aki a szent szerzőnek az isteni titkokba beavató látomását okozta — szent megtisztító tevékenységét Istenre és az Isten mellett álló elsődlegesen hatékony hierarchiára vezette vissza. Vajon nem felel-e meg ez a magyarázat az igazságnak? Hisz az, akitől származik, azt mondta ezzel, hogy az isteni erő mindent elér, és mindenre kiterjed, akadálytalanul áthatol mindenen, s mégis mindenki számára láthatatlan, nemcsak azért, mert lényegfeletti módon különbözik mindentől, hanem azért is, mert minden dolog fölött titkosan gyakorolja gondviselő működését. De ugyanígy megvilágít minden értelmes lényt is befogadóképességük szerint, és átadva fényajándékát a legrangosabb lényeknek, általuk mint elsők által osztja szét szép sorjában ezt az ajándékot az alacsonyabbrendűeknek az egyes mennyei rendek istenlátó képességének arányában. Vagy, hogy még világosabban beszéljünk, és hozzánk közelebb álló példákat használjunk, melyek ugyan nem felelnek meg Istennek, aki mindentől különbözik, de számunkra szemléletesebbek: a szétterjedő napsugárzás akadálytalanul hatol át az első anyagon, mely áttetszőbb az összes többinél, és rajta keresztül fényesebben ragyogtatja fel saját világosságát, mihelyt azonban sűrűbb anyagba ütközik, közölt fénye is jobban elhomályosul, mert a megvilágosított anyagok alkalmatlanabbak arra, hogy fényajándékát közvetítsék, és ettől fogva fokozatosan gyöngül egészen addig, míg a továbbhatolás szinte teljesen lehetetlenné válik. Ugyanígy a tűz melege jobban átjárja az erre érzékeny anyagokat, melyek jó vezetők és hajlamosabbak arra, hogy hozzá hasonuljanak. De ellenálló és ellenkező anyagokon hevítő hatásának vagy semmi, vagy csak gyenge nyoma mutatkozik. Még jobb példa, hogy olyan anyagokkal, melyek nincsenek vele rokonságban, más, iránta természetes fogékonysággal rendelkező anyagok közvetítésével lép érintkezésbe, s először a könnyen áttüzesedő testeket hevíti fel, s ezek közvetítésével a vizet vagy más, adottsága szerint nehezen áttüzesedő anyagot. Ugyane szerint az elv szerint, mely a fizikai rendet kormányozza, ragyogtatja fel boldog kiáradásokban természetfeletti módon - a minden látható és láthatatlan harmónia - rendező elve a maga fényajándékának tündöklését először a legfelsőbb lényeknek, s az ő közvetítésükkel részesülnek az utánuk következők az isteni sugárzásban. Mert a legfőbbek elsőként ismerik meg az Istent, és az isteni erény legfelső fokára törekednek. Méltónak is találtattak arra, hogy képességük szerint első eszközei legyenek annak az erőnek és tevékenységnek, mely az Isten utánzásához szükséges, és hogy az utánuk következő lényegeket jóságosan fölemeljék a velük való képességek szerinti versengésre, azáltal, hogy nagylelkűen közlik velük azt a ragyogást, mely rájuk magukra árad. Ezek aztán a maguk részéről ugyanígy járnak el az alattuk állókkal szemben, így minden szinten az első közli az utána következővel a kapott isteni fényt, mely a Gondviselés kegyéből mindenkire befogadóképességének arányában árad. Tehát minden megvilágosított lény számára a megvilágosodás forrása természet szerint, valóságosan és tulajdonképpeni értelemben az Isten, mint a fény lényege, s magának a létnek és a látásnak az oka. Ám helyzet szerint és Isten utánzásának szempontjából a megfelelő fölérendelt lény is az az utána következő számára, azáltal, hogy az isteni fények az ő közvetítésével jutnak el ez utóbbihoz. A mennyei szellemek legfelső rendjét pedig az összes többi angyali lényeg joggal tekinti Isten után minden szent istenismeret és istenutánzás forrásának, mert általa terjed ki az ősisteni megvilágosodás minden angyalra és ránk is. Ezért vezetnek vissza minden szent és Istent utánzó tevékenységet Istenre mint első okra, az első, istenképi szellemekre pedig mint az isteni dolgok első művelőire és tanítómestereire. A szent angyalok első rendje tehát minden másiknál nagyobb mértékben birtokolja a következő sajátságokat: tűzszerű természet, az ősisteni bölcsesség bőséges továbbadása, a legfelső isteni megvilágosításokból származó tudás ismerete és a trónusok sajátos tulajdona, mely Isten befogadására való kitárulkozást jelent. Az alacsonyabb lények rendjei részesülnek ugyan a felhevülés képességében, a bölcsességben, a megismerésben és Isten befogadásában, de alacsonyabb fokban, mert az előző lényekre tekintenek, és általuk, az elsődleges istenutánzásra méltatott szellemek által emelkednek az istenképiségnek számukra elérhető fokára. Ezért az említett szent tulajdonságokat, melyekben az alacsonyabbrendű lények az elsők közvetítésével részesültek, Isten után ezekre az elsőkre vezetik vissza mint hierarchikus beavatóikra.

4. Azt mondta ugyanis, aki mindezt elbeszélte, hogy azt a bizonyos látomást a prófétának egy szent és boldog angyal mutatta, aki a mi vezetésünkre kapott megbízatást. Ennek megvilágosító vezetése emelte a prófétát arra a szellemi látomásra, melyben - hogy jelképesen fejezzük ki magunkat - Isten alatt, mellett és körül látta a legföbb lényegeket, és megpillantotta a kezdet előtti Csúcsot, mely minden lénytől, még a legelsőktől is, több, mint kimondhatatlanul távol áll a legmagasabb erők közepett, és fölöttük foglal helyet. Ebből a látomásból tanulta meg a próféta, hogy az Istenség minden lényegfeletti kiválóságban összehasonlíthatatlanul fölülmúl minden látható és láthatatlan erőt, és valóban a legteljesebben elkülönül mindentől, s még a teremtés legelső lényeivel sem hasonlítható össze. Felismerte továbbá, hogy az Istenség az őselve és létesítő oka mindennek, és ő a létezők megingathatatlan stabilitásának változhatatlan alapja. Tőle kapják a létet és a jólétet még a legnagyobb erők is. Ezután maguknak a legszentebb szeráfoknak istenképi erőiről kapott titkos felvilágosítást a próféta: “izzót" jelentő szent nevükről, amiről alább még szólunk, képességünk szerint kifejtvén, hogy hogyan emel az Istennel való hasonlóságra ez az izzó erő, valamint hatszárnyú szent ábrázolásukról, amely az isteni valósághoz való akadálytalan és legmagasabb felemelkedést jelenti az első, középső és végső megismerések által. Amikor pedig a szent próféta látta számtalan lábukat és szemüket, és azt, amint szárnyaikkal megakadályozzák a betekintést lábuk alá vagy arcuk fölé, és látta középső szárnyaik állandó mozgását, felemelkedett a látott dolgok szellemi ismeretére. Mert ezekben a képekben kinyilatkoztatást kapott a legrangosabb szellemek formákban gazdag és sokforrású, sokatlátó erejéről, szent félelmükről, mellyel világfeletti módon őrizkednek a túl magasztos és túl mélységes titkok önkényes, vakmerő és hiábavaló fürkészésétől, és megismerte azt a szakadatlan felfelé törekvő mozgást, mely arányos Istent utánzó harmonikus tevékenységükkel. De beavatást kapott abba a becses ősisteni dicsőítő énekbe is, mert az angyal, aki a látomást elérajzolta, amennyire tehette, átadta a prófétának a saját szent tudását. Tehát megtanította még arra is, hogy — bármilyen tiszta legyen is valaki - az ősisteni, áttetsző tisztaságában való lehető legnagyobb részesedés mindenkinek tisztulást jelent. Ez a tisztulás, melybe magasztos okból az ősistenség maga avatja be lényegfeletti és titokzatos módon az összes szent szellemeket, a körülötte állókon, mint legfelsőbb rendű erőkön valamiképpen fényesebben világít, mert ezeken jobban megmutatkozik és átadódik. Ami pedig a másodrendű, az utolsó, vagy a közülünk való értelmes erőket illet, amilyen távol van közülünk mindegyik az istenképiségtől, olyan mértékben korlátozza az ősistenség ragyogó megvilágításait, melyek célja az Ő titkában való megismerhetetlen egység. Ám a másodrendűeket minden hierarchiában az elsők közvetítésével világosítja meg, és - hogy röviden szóljunk - a titokzatosságból a világosságra elsődlegesen az első erők vezetik el.

Azt tanította tehát a prófétának az angyal, aki a világosságra vezette, hogy a megtisztítás és minden ősisteni működés az első lényegeken sugárzik át, s így terjed ki a többiekre oly módon, ahogyan az az isteni tevékenységben való részesedésüknek megfelel. Ezért tulajdonította nagyon helyesen Isten után a szeráfoknak a tűz által való tisztítás képességét. És ezért nem helytelen, amit olvasunk, hogy a prófétát szeráf tisztította meg. Hisz ahogyan Isten mindent megtisztít, mert Ő minden tisztulás oka, vagy még inkább — hogy közelebb álló példával éljünk -, ahogyan a mi hierarchiánk főpapjáról, aki szolgái vagy papjai révén végzi a megtisztítást és a megvilágosítást, azt mondjuk, hogy Ő maga tisztít meg és világosít meg, mert neki köszönhetik saját szent tevékenységüket az általa fölszentelt rendek, ugyanígy az az angyal is, aki a prófétát megtisztítja, először Istennek mint oknak köszönheti megtisztító tudását és erejét, azután a szeráfnak, mint első hierarchikus beavatójának. Mintha angyalhoz illő óvatossággal így tanítaná valaki az általa megtisztítottat: “Annak a megtisztításnak, amelyet rajtad végeztem, az őselve, lényege, megvalósítója és oka az, aki az első lényegeket is létrehívta, szilárdan maga körül tartja változatlanul, tartósan megőrzi és gondviselő tevékenységében való részvételre indítja őket (ezt jelenti ugyanis a szeráf “küldetése", mondta az, akitől mindezt tanultam); hierarchikus beavatód és Isten után vezéred pedig a legelső lényegek rendje, amely engem isteni módon megtanított a megtisztítás művészetére. Tehát ez a rend tisztított meg téged általam, rajta keresztül nyilvánította ki, s terjesztette ki ránk is saját gondviselő tevékenységét minden tisztulás oka és megvalósítója." Ezt tanította nekem mesterem, én pedig neked adom tovább. A te értelmes és kritikus belátásodra bízom, hogy a javasolt két megokolás egyike segítségével boldogulj a problémával, s azt mint valószínűt, ésszerűt és talán igazat is részesítsd előnyben a másikkal szemben, vagy a magad erejéből találj egy valóságosan igazabbat; vagy próbálj valaki mástól tanulni, persze ha az Isten megadja az igét, és az angyalok közvetítik, közöld velünk is, az angyalok barátaival, ha világosabb és így számunkra még kedvesebb magyarázatot találtál.

XIV.

Úgy vélem, az is méltó a szellemi vizsgálódásra, hogy az igék hagyománya az angyalok számával kapcsolatban “ezerszer ezrekről" és “tízezerszer tízezrekről" beszél. Mivel a mi legnagyobb számainkat ismétli és sokszorozza, világosan értésünkre adja, hogy a mennyei lények rendjei számunkra megszámlálhatatlanok. Hiszen sok boldog serege van a világfeletti szellemeknek, sokaságuk meghaladja anyagi számaink gyenge és korlátozott terjedelmét, és csupán az a rájuk jellemző világfeletti és mennyei értelem és tudás ismeri és határozza meg, melyet az ősisteni és kimeríthetetlenül gazdag tudású Bölcsességadó ajándékozza nekik jóságosan, minden létezőnek egyszerre lényegfeletti őselve, létesítő oka, összetartó ereje és átfogó behatárolása.

XV.

1. Most pedig, ha jónak látod, megpihentetjük szellemi szemünket, mely belefáradt az angyalok egszerűségéről való általános és magasröptű szemlélődésbe, és leszállunk az angyali formák színes sokaságának tagolt és sok részletből álló szintjére, majd ezektől a képektől analitikus úton ismét visszatérünk a mennyei szellemek egyszerűségéhez. De légy előre tisztában azzal, hogy azok a felvilágosítások, amelyeket a szent képek szolgáltatnak, hol hierarchikusan fölérendeltnek, hol pedig alárendeltnek mutatják be a mennyei lényeknek ugyanazokat a rendjeit, így néha a legutolsó rendek hierarchikusan parancsolnak, az elsők pedig parancsokat kapnak, és -mint már említettük - mindegyiken belül vannak első, középső és utolsó erők. Mégsem jelent mindez ellentmondást, ha a következőképpen magyarázzuk: Ha azt állítanánk, hogy minden rend a fölötte lévők vezetése alatt áll, de mégis parancsol a fölötte állóknak, és azt, hogy az utánuk következőket kormányzó magasabb rendek éppen azoktól kapják a parancsokat, akik hierarchikusan tőlük függnek, akkor ez tényleg abszurd és teljesen zavaros lenne. De ha azt állítjuk, hogy ugyanazok parancsolnak is, meg kapnak is parancsokat, csakhogy nem ugyanazoknak, illetve ugyanazoktól, hanem minden egyes rend a felette állóknak engedelmeskedik és az alatta következőknek parancsol, akkor ellentmondás nélkül fenntarthatjuk, hogy az írásoknak ugyanazok a képletes szent formái helyesen és találóan vonatkoztathatók esetenként az első, a középső és az utolsó erőkre is. Az, hogy fölfelé tekint és oda törekszik, hiszen szüntelen önmaga körül kering, miközben őrzi saját erejét, és hogy részesedik a gondviselő erőben azáltal, hogy az alacsonyabbakhoz közeledik és közli magát velük, ezek a tulajdonságok csakugyan jellemzőek valamennyi mennyei lényegre, noha - mint már gyakran mondtuk -egyesekre magasabb fokon és teljes mértékben, másokra viszont csak részlegesen és kisebb mértékben.

2. De térjünk a tárgyra. A képekre vonatkozó magyarázataink bevezetéséül vizsgáljuk meg, miért tűnik úgy, hogy a Szentírás minden másnál jobban kedveli a tűzről vett szent hasonlatot. Úgy fogod ugyanis találni, hogy nemcsak tüzes kerekekről ír, hanem tüzesen izzó állatokról és tűzben ragyogó emberalakokról is. Sőt a mennyei lényeket izzó parázshalmokkal és ellenállhatatlan áradatú tűzfolyamokkal veszi körül. A trónusokról is azt mondja, hogy tüzesek, a legmagasabbakról, a szeráfokról is azt érzékelteti nevükkel, hogy tüzesen izzanak és a tűz hatását tulajdonítja nekik, egyáltalán minden szinten különösen kedveli a tűzről vett képeket. Véleményem szerint a tüzesség arra utal, ami a mennyei szellemekben a legistenszerűbb. Mert a szent szerzők sokszor tűz képében írják le a lényegfeletti és alak nélküli lényeget, mivel a tűz - ha szabad így mondanunk - az ősisteni sajátosságnak sok képmását hordozza az érzékelhető dolgok világában. Mert az érzékeinkkel megtapasztalható tűz - hogy úgy mondjuk - minden dologban benne van, keveredés nélkül átragyog mindenen és elkülönül mindentől. Egyszerre teljesen világos és teljesen titokzatos. Önmagában megismerhetetlen, ha nem csatlakozik valamilyen anyaghoz, amelyen sajátos erejét megmutatja, ellenállhatatlan, és nem lehet beletekinteni, hatalma van mindenen, és mindent, amiben megjelenik, saját működéséhez tesz hasonlóvá. Közli magát mindazzal, ami bárhogyan a közelébe kerül, és új életre kelti eleven melegével, megvilágítja leplezetlen sugárzásával. Leküzdhetetlen, keveretlen, vegyületlen, elválasztó, változhatatlan, felfelé tör, sebesen halad, magasba szökik és nem fékezi semmiféle alacsony kedvtelés, örökké mozog, önmagának és másoknak mozgatója, mindent átfog, de őt nem fogja át semmi, másra nincs szüksége, észrevétlenül erősödik, a befogadó anyaghoz mérten mutatja meg hatalmát, óriási a hatóereje, láthatatlanul jelen van mindenben, bár ha nem figyelünk rá, úgy tűnik, nem is létezik, de a csiholás hatására - mintegy keresésre - természetének és sajátosságának megfelelően egyre csak fellobban, majd érthetetlen módon ismét eltűnik.

Mindezeknek a boldog önközléseknek a során mégsem fogyatkozik. De a tűznek még sok más jellemző tulajdonságára is akadhatnánk, melyek szemléletes képek gyanánt az ősisteni tevékenységet érzékeltetik. Tudják ezt az isteni dolgok ismerői, s ezért alkalmazzák a tűzzel kapcsolatos képeket a mennyei lényegekre mindannak jelzésére, ami bennünk istenképi, és lehetősége szerint Istent utánozza.

3. De emberi formában is ábrázolják a szent szerzők az angyalokat, tekintettel az emberi megismerőképességre, a magasba emelt tekintetre, az egyenes és függőleges testtartásra, és arra, hogy uralkodásra és vezetésre termett, és hogy az értelmetlen élőlényekhez képest érzékszerveink élességét tekintve nagyon gyenge, mégis mindnyájukat felülmúlja szellemének túlerejével, logikus tudáson alapuló hatalmával, s végül lelkének természetadta szabadságával és függetlenségével.

De azt hiszem, testünk sokféle része közül mindegyikben találhatunk a mennyei erőkre alkalmazható képeket. Mondhatjuk, hogy a látás képessége az angyaloknak az isteni fényre rányíló tiszta tekintetét, továbbá az ősisteni megvilágítások finom, simulékony, ellenállás nélküli, ám gyors, tiszta, készséges és szenvedélymentes befogadását jelenti. A szagok megkülönböztetésének a képessége azt jelenti, hogy - amennyire lehetésges - felfogják a minden elképzelést felülmúló szellemi illatkiáradásokat, és tudásuk segítségével felismerik és teljességgel elkerülik mindazt, ami nem ilyen. A hallás képessége azt jelenti, hogy fel tudják fogni az ősisteni sugallatokat, és meg is értik őket. Az ízlés azt szimbolizálja, hogy szellemi élelemmel laknak jól, és tápláló isteni folyamokból oltják szomjukat. A tapintás a hasznos és az ártalmas közti megkülönböztetés a tudás segítségével.

A szemhéj és szemöldök azt jelenti, hogy megőrzik istenlátásból nyert ismereteiket. Az ifjúkor és a fiatalság azt fejezi ki, hogy mindig életerejük virágjában vannak. A fogak azt jelképezik, hogy szét tudják osztani azt a tökéletes táplálékot, amit kaptak. Mert gondviselő hatalmával minden szellemi lényeg részekre osztja és megsokszorozza azt az egyszerű ismeretet, amit a nála istenibbtől vett át, hogy az alacsonyabbrendűeket azok képessége szerint fölemelje. A vállak, a karok és a kezek azt jelentik, hogy alkotók, hatékonyak és tetterősek. A szív istenképi életük jelképe. Azé az életé, mely saját életerejét jóságosan kiterjeszti azokra, akik pártfogása alatt állnak. A mellkas azt jelzi, hogy hajlíthatatlan őrzői az életadó hatásnak, mint a mellkas az alatta lévő szívnek. A hát arra utal, hogy megvan bennük minden életadó erő. A lábak mozgékonyságukat, gyorsaságukat és az isteni dolgok felé siető örök mozgásukat jelentik. Ezért ábrázolja az isteni ige szárnyas lábakkal a szent szellemeket. Mert a szárny a szellemi felemelkedés gyorsaságát, a mennyei jelleget jelképezi, azt, ami utat nyit felfelé, s minden odalent való dologtól való elszakadást a magasba ragadó erő segítségével. A könnyű tollak pedig azt fejezik ki, hogy nincs semmiféle földi hajlandóságuk, hanem egészen tisztán és súlytalanul emelkednek a magasba. Végül a meztelenség és a mezítlábasság azt jelenti, hogy szabadok, fesztelenek, kötetlenek, tiszták minden külső sallangtól, és képességük szerint hasonlítanak az isteni egyszerűségre.

4. De mivel az egyszerű és “szerfölött sokrétű Bölcsesség" ruhát és felszerelést is ad azoknak, akik egyébként mezítelenek, ezért - amennyire tudjuk - meg kell magyaráznunk a mennyei szellemek szent ruháit és eszközeit is. A ragyogó és tüzesen fénylő ruha, azt hiszem, istenszerűségüket mutatja a tűz képében, valamint, tekintettel a mennyei szférára, megvilágosító képességüket, hiszen a mennyben van a fény és minden, ami szellemileg megvilágosít, vagy értelmi megvilágosítást kap; a papi ruha viszont az isteni és misztikus szemlélődéshez vezető erőt és az egész élet megszentelését jelenti. Az övek arra utalnak, hogy óvják megtermékenyítő erőiket, és hogy összegyűjtő képességük egyesítő módon önmagába mélyed és szép rendben, változatlan azonossággal önmaga körül kering.

5. A kormánypálcák királyi és uralkodói méltóságukat jelentik, és azt, hogy mindent helyes mérték szerint tesznek. A lándzsák és bárdok annak jelei, hogy szétválasztják az egymástól eltérőket, de utalnak szétválasztó képességük élességére, erejére és hatékonyságára is. Mérő- és építőszerszámaik azt fejezik ki, hogy alapoznak, építenek, befejeznek, valamint minden más tevékenységüket, melyet az alájuk rendeltek gondviselő felemelése és megtérítése érdekében végeznek.

Néha pedig a ránk váró isteni ítéletet szimbolizálják a szent angyalok kezében ábrázolt szerszámok. Ezek közül némelyik a helyes útra térítő fenyítést, vagyis a büntető igazságosságot, egy másik a megpróbáltatást követő szabadulást, a fenyítés végét, a korábbi boldogság visszanyerését, vagy kisebb-nagyobb új, érzékelhető vagy szellemi adományok juttatását jelzik. Általában, az élesebb elméknek nem okozhat gondot, hogy hogyan hozzák összhangba a látványt a láthatatlan valóságokkal.

6. Azzal pedig, hogy szeleknek is nevezik az angyalokat, sebes, mindenhova szinte idő nélkül elérkező röptüket fejezik ki, továbbá azt a mozgást, mely fölülről lefelé, és ugyanígy alulról fölfelé hajtja őket. Ez a mozgás az alacsonyabbrendűeket felsőbb magaslat felé emeli, az elsőrendűeket pedig arra indítja, hogy gondoskodó szeretettel lépjenek közösségre az alájuk rendeltekkel. Azt is mondhatnánk, hogy a “szél" név, ha légies szellemekre alkalmazzuk, a mennyei szellemek Istenhez való hasonlóságát is jelenti. Mert ez a név is az ősisteni működés képe és ismertetőjele (amint a négy elemről szólva már Szimbolikus teológia című művünkben részletesen kifejtettük), tekintettel a mozgékony és elevenítő természetre, az ellenállhatatlan, sebes haladásra, valamint a mozgás eredetének és céljának számunkra megismerhetetlen és láthatatlan titokzatosságára. Mert - miként az írás mondja - “nem tudod, honnan jön, és hová megy".

De a szentírás felhők képében is ábrázolja az angyalokat. Ezzel azt érzékelteti, hogy a szent szellemeket rejtett fény tölti be világfeletti módon, és hogy az első megvilágítást alázatosan befogadják, majd második megvilágítás formájában önzetlenül továbbadják az alacsonyabb rendű lényeknek, kinek-kinek befogadóképességéhez mérten. Végül a felhők azt is jelzik, hogy az angyalok megtermékenyítő, életadó, erősítő és beteljesítő képességgel rendelkeznek, mert ők keltik azt a szellemi esőt, mely a befogadó anyaölet termékenyítő záporral eleven szülésekre készteti.

7. Ha az isteni ige bronz, arany-ezüst ötvözet és színes drágakövek alakjában is ábrázolja a mennyei lényegeket, akkor ezt a következő okból teszi. Az aranyezüst ötvözet, amely egyszerre arany és ezüst jellegű, az ő romolhatatlan, kimeríthetetlen, megfogyatkozhatatlan és érinthetetlenül tiszta ragyogásukra utal, mely olyan, mint az arany; valamint világos, fénylő és mennyei sugárzásukra, mely olyan, mint az ezüst. A bronznak a rá vonatkozó magyarázatok szerint vagy a tűz, vagy az arany jelentését kell tulajdonítanunk.

A színes drágakövek képe hihetőleg vagy fehér színével a fényszerűségre, vagy vörös színével a tűzszerűségre, vagy sárga színével az arany jellegére utal, vagy zöld színével az ifjúságra és a virágzásra; így minden alakzatban meg fogod találni a szimbolikus képek lélekemelő magyarázatát. De azt hiszem, erőnk szerint eleget beszéltünk erről. Térjünk hát át azoknak a képeknek a szent magyarázatára, melyek szent szimbolikával állatok alakjában ábrázolják a mennyei szellemeket.

8. Az oroszlánalakról azt kell tartanunk, hogy uralkodói jellegüket, erejüket, legyőzhetetlenségüket mutatja, s azt, hogy - amennyire tudják — utánozzák a kimondhatatlan ősistenség titkát, mivel elrejtik a szellemi nyomait, és misztikus egyszerűséggel leplezik az isteni megvilágosítás segítségével magához Istenhez emelkedő haladásukat.

A bikaalak azt mutatja, hogy erősek, teli vannak energiával, és szellemi barázdákat vágnak a mennyei és termékenyítő eső befogadására. A szarvak pedig éberségüket és legyőzhetetlenségüket jelentik. A sasalak királyi voltuk, magasba törésük, gyorsaságuk jele, s azé, hogy az életadó táplálék megszerzésében éles szeműek, megfontoltak, villámgyorsak és találékonyak és feszült tekintettel, szabadon, egyenesen és lankadatlanul beletekintenek az ősisteni Nap bőséges, fénytől áradó sugárzásába.

A lovak képe engedelmességüket és szolgálatkészségüket juttatja kifejezésre. Ha fehérek, az az jelenti, hogy ragyognak, és nagyon hasonlítanak az isteni fényre. Ha sötétek, az titokzatosságukra utal. Ha vörösek, az tüzes és energikus természetük jele. Ha pedig deresek, ez azt jelenti, hogy közvetítő képességük révén egybekapcsolják az ellentéteket és a magasba emelkedve, vagy gondoskodó alászállás útján összekötik az elsőrendű lényeket a másodrangúakkal és viszont.

Ha nem törekedtünk volna írásunkban az arányosságra, találóan alkalmazhattuk volna a mennyei szellemekre az említett állatok minden egyes sajátosságát és testalkatuk minden formáját is, az egyáltalán nem hasonló hasonlatok elvének megfelelően.

Az állatok haragja az angyalok szellemi bátorságát jelképezhetné - melynek a harag csak legvégső visszhangja -, vágyóképességük pedig az isteni szeretetet érzékeltethetné. Röviden: az értelmetlen állatok minden érzéki képességének és sokféle testrészének a mennyei lények anyagtalan megismerése és egyesítő ereje felelhetne meg. Értelmes embernek nemhogy az, amit elmondtunk, de akár egyetlen szokatlan kép magyarázata is elegendő, hogy ugyanúgy magyarázni tudja az ilyenféle dolgokat.

9. Azt kell még megvizsgálnunk, miért említenek a szent igék folyókat, kerekeket és kocsikat a mennyei lényekkel kapcsolatban. A tüzes folyamok azokat az ősisteni csatornákat jelölik, melyek bőségesen és szakadatlanul áramlanak feléjük, és életadó termékenységgel táplálják őket. A kocsik arra a közösségre utalnak, mely a velük egyenrangúakkal fűzi össze őket. A szárnyas kerekek, amelyek visszafordulás és elhajlás nélkül haladnak előre az egyenes és fölfelé vezető úton, az angyalok haladásának lendületét jelképezik, amely egész szellemi pályájuk el nem hajló és nyílegyenes ösvényéhez igazodik. De a szellemi kerekek képét más misztikus értelemben is magyarázhatjuk. Hiszen - mint a próféta mondja — a Gelgel nevet kapták, s ez héberül visszafordulást és kinyilatkoztatást jelent. Az istenszerű tüzes kerekeknek valóban megvan ez a visszafordulásuk, hisz örökké ugyanakörül a jó körül mozognak, tényleg rendelkeznek kinyilatkoztató erővel is, mert titkokat jelentenek ki, felemelik az alacsonyan állókat, és leszállnak, hogy felülről jövő megvilágosításokat adjanak át az odalent valóknak.

Már csak a mennyei rendek öröméről szóló igét kell megmagyaráznunk. Hiszen ők teljesen mentesek a mi számunkra ismert szenvedélyes gyönyörtől. Örömük ezért - mint mondják - azt jelenti, hogy istenképi nyugalomban Istennel élvezik az elveszettek megtalálása nyomán az istenhez térők gondviselésének és megmentésének jóságos és önzetlen örömét, és azt a kimondhatatlan boldogságot, melyben gyakran részesülnek szent emberek is, ha isteni ajándékként mennyei megvilágítások áradnak rájuk.

Legyen hát elég ennyi az angyalokra vonatkozó szent jelképekről. Biztos, hogy leírásom elmarad egy minden részletre kiterjedő ismertetés mögött, de úgy hiszem, arra elég, hogy semmiképp se maradjunk meg földhözragadt módon a szemléletes elképzeléseknél. Ha pedig azt mondod erre, hogy nem rendszeresen tárgyaltuk végig a Szentírásban előforduló angyali erőket, tevékenységeket és a rájuk utaló képeket, az igazat megvallva azt válaszoljuk, hogy egyfelől nem vagyunk birtokában a rájuk vonatkozó világfeletti tudásnak, sőt ebben magunk is mások megvilágosító vezetésére szorulunk, másfelől pedig elhagytunk bizonyos részleteket, melyek az elmondottakkal azonos értékűek voltak, mivel gondoltunk munkánk arányosságára, s tiszteletből hallgattunk az erőnket meghaladó titokról.